Városhatár   Leave a comment

Vasárnap reggelente amúgy is megyek egy kört véletlenszerűen, a Városhatár esetében a különbség annyi volt, hogy egyrészt szokatlanul korán és pocsék kedvvel keltem fel, másrészt ráült az egész városra a köd, ami elsőre nem annyira tetszett, de a kezdeti tespedt dögledezésem egészen eltűnt kb hét óra körül és amolyan “hátha lesz valami”-típusú érdeklődéssé alakult.
Jó, ebben benne volt két ütős kávé is, meg a nyomoronc előző hétből fakadó önjutalmazás-vágy, hogy egyebekről ne is beszéljek.
Ahogy szokott lenni (ez nálam valószínűleg kötelező menetrend), az első utcákon nulla érdekesség volt a ködön kívül, mármint semmi olyan, ami passzolt volna az aznapi előzetes képzelgéseimhez. *


*Mert persze nálam minden fotózás előtt van/volt egy prekoncepció, szinte látom a kész, utómunkázott képsorozatot, de ez általában tökéletesen összeomlik már az elején. Plusz az első adrenalint kiváltó (tehát adott pillanatban ígéretes) exponálási lehetőséggel is jön egy löket, ami sokszor tönkre is vágja a figyelmet és ezzel a képet. A “jó lesz!” kivételes magabiztossága régebben mindig véletlenszerűen érkezett, talán csak mostanában jutottam el odáig, hogy felismerem kicsit korábban a lehetőséget, és működik az érzelmi csúcs mellett a technikusi ész is, jobbak a belső előrejelzések, nem számít annyira, ha nem sikerül semmi. Ez része lett a dolognak. Férfiaknak ezt különösen nehéz megemészteni, de elvonatkoztatva és ésszel működik. Na és persze ezzel a tervezés is valóságközelibb, indulás előtt például nagyjából már tudom, milyen lesz, és meglepetésre ezzel ma már még élvezetesebbek a váratlan felismerések, meglepetések. Mert  sokkal felszabadultabb állapot ez, az elcseszés és frusztrációtól való félelem nélkül. Persze ez nem jelenti azt, hogy beérném kevesebbel, vagy hogy nem része az aznapi általános emberi állapotom (lásd: hangulat)  a képeknek, csak a türelem jött meg a Nagy Kép iránt, és csökkent a kurva nagy Akarom!.

 

Mire eljutottam odáig, hogy találtam egy normális, vén utcalámpát amit messziről rendkívül ügyesen belekomponálhattam volna egy frankó ködös utcasarok + szétszórt sárgás lámpafény = nyomott őszi sablon egyenletbe, addigra valami műszak végén is hiperéber villamosember lekattintotta a városi fények főkapcsolóját, másodpercre fél nyolckor. Onnantól kezdve pedig ugye novemberben minden natúr szürke lesz, monokróm lötty amíg fel nem kel a nap, vagy még azután is. Munkanapon is kiváltja az emberből a statikus lelki undort, nemhogy amikor jobbra vágyik. Na de a kávé és a fent említett múló nem kezelt előzmények miatt úgy éreztem, valamit akkor is kéne fényképezni, úgyhogy letörve és mélységes miafrancotakkormost elkeseredettséggel folytattam a tök feleslegesnek tűnő csavargást.
A csótó szigetén egy csomó makró – az egyik elég népszerű lett, de én nem szerttem -, meg jé, erre nem is emlékeztem, hogy a csónakkikötős kép is ott készült; minimalista jellegű, stég, víz, köd, szemerkélő eső. Ez eltartott egy órán át, kissé nyirkos lett minden rajtam. Hm, meg valahogy eljutottam a teherpályaudvarra is, és onnan is lett egy ősidőkből maradt tehervagon kép (később valaki öt-hat sort írt róla lelkendezve, nekem ez sem volt sikerélmény, nem lett olyan, mint amilyet akartam), de erre a pluszkörre nem emlékszem hogyan volt.
Valójában már csak a piacra akartam kiérni, amikor kedvem lett még egy utolsó kerülőt tenni a temető felé, és az oda vezető úton villant be balról valami érdekes: egy szétszabott drótkerítés-szelet, azon keresztül varjak, elmosódva mögöttük házak.
Ja és napfény. Éles, de a felszálló ködtől szétszórt, különös napfény.
Fék, félrálltam és átmentem a drótkerítésbe tépett lyukon a géppel és rajta egy telével, mint akinek joga van hozzá – persze a betemetett szeméttelepet elég jól ismertem gyerekkoromból ahhoz, hogy ne legyenek különösebb fenntartásaim.
Tizenöt-húsz képet készítettem, mindet kicsit alulexponálva, izgulva, meg reménykedve hogy a varjak csinálnak valami érdekeset.
Aztán ahogy néztem a telén át, mit kellene még, egy képkivágás és az abban pont leszálló, profilt mutató egyszem varjú leegyszerűsítette a dolgot. Ezt akarom, ennyi.
Még pár variációt lőttem persze, de azokat már csak a biztonság kedvéért.

Utómunka: volt. Balról belógott pár gally, amit képügyileg már ott is tudtam és kisakkoztam fejben, mennyit tudok eltüntetni belőle fair módon. A zöldeket sötétítettem egy átmenetes szűrővel, ráerősítve az előtér-háttér kontrasztra, és a majdnem fekete árnyalatokat  feketévé állítottam, a világos részeket 5%-al világosítottam.
Címe csak egy hét múlva lett: Városhatár.

Posted June 30, 2011 by syracusa in Uncategorized

small death (kis halál)   Leave a comment

small death – kis halál

Ez nem volt előre tervezett, hát hogyan is lehetett volna? Teljesen más téma után mentem, tényleg csak az élmény kedvéért kaptam fel a Katát a hátamra aznap, semmi célzatosság, esetleg ellenfényben valami akármi beesik, mittudomén. Meg ha nem, hát nem. Legalább egyedül vagyok és agyalhatok izéken, jó az.
Aztán ott hevert az aszfaltút közepén, először el is mentem fölötte, de visszafordultam némi habozás után nehézkesen (egysávos mellékút, két balga nagy árokkal kétoldalt).  Ha nem fényképezem, akkor totál értelmetlenül van ott. Jó érv, nem? Sohasem lehet majd kirakni persze ilyen kedves kis fotós-tömegoldalakra, ahol minimum valami cukinak kell lenni a képen nem pedig halottnak, de nekem kellett ez, sőt, most is kell.  Meg bizonyos szempontokból az amúgy objektív valóság lényege teljesen másnak látszik, ezek az út közben észrevett semmik igenis lényegesek, ha elég közel van az ember.
Az agy az ilyesmit száztíznél jól szeparálja, nulla információ marad az út végére, de igazából  attól még létezik, és franc tudja hány ember közös pontja lett, hogy egy fél másodpercre agyuk észlelte ezt a kis szabálytalanságot a monoton úton, és eltette oda, ahova való.
Na igen, az ellenfény megvolt, perfekt és feltétlenül akarnivaló a téma, már csak egy elég alacsony nézőpontot akartam, amivel együtt járt az LCD csillogása és ezzel a LiveView kiesése miatt, hogy nekem is alacsonyra kell kerülnöm, baromi alacsonyra, például hasonfekvésre.
Az ilyen helyeken ezzel csak az a gond, hogy időnként arra eszmél az ember a nagy koncentrálásban – mert amikor a keresőbe nézek, a külvilág mint olyan a látható 3:2 kivágáson kívül nem létezik -, hogy hall egy zuttyot, esetleg egy truahhh!! hangot, amiből kb. tudja, hogy a feje mellett épp egy nagyon jogosan felháborodott úrvezető Renaultja, vagy egy lazán leidiótázó sofőr nyergesvontatószerelvénye húzott el lassítás nélkül. Oké, ez csak a fényképezés előtt meg utána számít, közben nem, de hát máshonnan is tudja már az emberfia, mennyire hasznos a még tiszta fejjel megélt józan félelem és az ebből fakadó óvatosság.
Szóval lehasaltam, többször, és két lehasalás közben körbenéztem, hátha. Mögöttem majdnem tökmindegy volt, mert kanyar, de onnan azért lassabban szoktak kijönni, ismerem az utat, majd felállok. Felugrom. Vagy majd megoldom, mindegy.
Kicsit akkor utáltam a markolatot, pont az a négy centi hiányzott még, amitől a vázat nem tudtam lejjebb rakni, de lett két pozícióban is gödör, úgyhogy fényképeztem, sokat. Utáltam, hogy ilyen érzéketlenül teszem, de azt hiszem ezt másképp nem lehet, vagyis ez így egyben, ennek a felismerése ott helyben pont elég volt hogy ne legyek túl távolságtartó.
Én szeretem ezt a képet, népszerű sohasem volt, de nem szokott érdekelni igazán.

Utómunkáról nem sokat tudnék mondani, szinte semmi. A szaturációt vettem le egész keveset, egyébként a majdnem ellenfény miatt amúgy is eltűntek a színkontrasztok, ami maradt, az csak meleg fény, késő délután, semmi különös.

Posted October 7, 2010 by syracusa in Uncategorized

footnote   Leave a comment

Aszociális vagyok, na.
Nem értem, a nyavalyások miért csak ülnek a gép előtt egész nap, egész évben folyamatosan ká okosan kommentelni és pixelt számolgatni, amikor kint lapos szögben fényez a nap, és szép kontrasztokkal van tele a világ, de nyilván megvan ennek is az oka, gyermekkori trauma, lift nélküli panel, életstílus, nem tudom. Francba van a söröm amúgy?
footnote

footnote

Posted August 15, 2010 by syracusa in people

eyepiece extender from China   Leave a comment

Egyetlen okból figyeltem fel rá: a Canon tesztelő fotósai nem tudtak egy ideje mit kezdeni a filmes gépeket követő digitálisokon megjelenő LCD kijelzőkkel. Annak idején (ok: most is) az analóg SLR vázak hátsó bal éle mindig kicsit fényesebb volt, mint máshol, de ez senkit nem zavart, ugyanúgy hozzá tartozott a normális használat jegyeihez, mint  a markolatgumik redőinek eltűnése vagy az expogomb körüli rések feketedése. Látványnak persze nem volt szép, de a használatot nem korlátozó, ráadásul lassan történő változásokat az ember nem vesz észre, csak együtt él vele.

De megjelentek a kijelzők ott hátul, eleinte tájékoztató jelleggel – és ami a lényeg, a gép alsó-középső részén – majd egyre nagyobbak lettek, míg végül alkalmassá váltak tűrhető előnézeti kép megjelenítésére; ezzel együtt pedig a bal szélük kényszerűen pontosan oda került, ahol a filmes vázakon az a fent említett fényes folt: ez az a pont, ahol a fotós orra találkozik a vázzal minden egyes keresőbe nézés során.
Hacsak nincsenek extrém tűrőképességű szemizmai, amik elbírják a tartós felfelé nézést, ami az orr távoltartásához szükséges. Általában nincsenek.

odaillő részlet

odaillő részlet

A kijelzőt takaró (fényes és erősen tükröződő; de ez külön téma) átlátszó műanyag ettől a közvetlen, bensőséges  kapcsolattól lesz már az első expo után kellemetlenül homályos és szivárványosan… hm, hát zsíros; persze nem az egész, csak a bal fele, ami pont annyira idegesítő néha, hogy eszembe jutott rögtön, amikor az Ebay-en két rendelés között megláttam az eladó kínálatában az EC-2 ‘eyepiece extender’-t 13.25$ áron, free shipping.
Hurrá, de…

30%

30%

Már az eredeti Canon EP-EX15 leírás és review is úgy kezdődik: 30%-al csökkenti a keresőben látható képméretet; írják rögtön azután, hogy megemlítik létezésének okát: komfortosabb orrhely.

alkatrészforma

alkatrészforma

Mérlegeltem, de belefért a keretbe és hát ingyen posta. Kell.
Amúgy is hajlamos vagyok minden hülyeséget összevenni, ha fotózásról van szó.
Bár máskor is. Mindegy.

Na igen, majdnem elfelejtettem: nem féltem a minőségtől; az ilyen kínai fotóscuccok furamód teljesen rendelkeznek a gyári holmik minőségével, fogalmam sincs, miért van ez így náluk; talán ez a piac ezt igényli.

ne dobd ki jelzéssel?

ne dobd ki jelzéssel?

Megjött, azután nagyjából tizenöt percig volt fent a gépen,  de már az első harminc másodperc után kezdtem gondolkodni azon, mire is lenne jó azon kívül, amire csinálták, merthogy arra nem, sőt.

Gondoltam rá, hogy talán velem van a baj, néha csíp a szemem és nehezen tűri a fényt, de nem: gyakorlatilag semmit nem láttam a keresőben, ami alapján képet lehet készíteni. Sem képszéleket, sem megítélhető fényt, de még a vízszinttel is gondok lettek, merthogy a fókuszpontokból leginkább a középsőt láttam, onnan kifelé meg sűrűsödő tejfölt.

Ha odanyomtam a szemem, kicsit többet, még a kijelzett expo értékeket is, de sosem az egészet és nem élesen: ehhez mozgatnom kellett a fejem vízszintesen; hülye dolog, egyszerűen ez nem működik.

nem foltos

nem foltos

Az LCD nem lett foltos, az ígéret igaz. Mégis… nem lenne jobb egy ragtapasz a fotós orrára inkább? Ha már nagyon kell valami?

nélküle

nélküle

vele

vele

Az a helyzet, próbáltam egy kis A530-as Canonnal a keresőn át megmutatni ezt a dolgot, de felrakott extenderrel huszonvalahányadszorra sem sikerült tűrhető képet készíteni, végül manuális fókusszal lett olyan, amilyen.
Megjegyzem, eléggé kifáraszott ez a játék és tudok róla, hogy az extenderes kép el van mászva balra, de a lényeget mutatja.
Szemmel nézve rosszabb a dolog, merthogy nekünk nincs nagylátónk beépítve; szóval ez itt fent mondhatni egy optimista kép.

És még egy de:

(szeretem a de-t)

FF kereső és 40D kereső, rokonok

FF kereső és 40D kereső, rokonok

Egyrészt leszögezem mégegyszer: a kínai másolat minősége tökéletes. Teljesen megfelel az eredetinek.
Sajna túl későn vetődött fel bennem a gondolat, hogy talán a megnevezéssel van a gond. Mert feltételezve, hogy a Canon mérnökei azért nem bolondultak meg, ez a kütyü talán nem 30D, 40D stb vázakhoz való, hanem a full frame vázak keresőihez; ott jóval nagyobb a látómező, a kereső betekintő ablaka nagyobb fényerejű, kevésbé szűkített.

Esetleg szemüvegeseknek… nem tudom.
Ha a zárcserét később csinálom, feltétlenül megnéztem volna, ki lehet-e cserélni a 40D hátsó lencséjét a korábban bontott Canon 6xx analóg váz lencséjére, és hogy azzal használva ad-e értelmezhető képet az extender.
Talán majd máskor.

Addig meg javaslom a 13 és negyed dollárt inkább mikroszálas kendőre költeni, mert az jó.

Posted October 9, 2009 by syracusa in photography, subjective, technology

Tagged with , , ,